Üzent az orosz külügyminiszter: készek tárgyalni Amerikával, de van egy feltételük
Szergej Lavrov kiemelte, országának nem elegendő „a puszta beszéd”, végleges, jogilag kötelező erejű megállapodások kellenek.
Szergej Lavrov kiemelte, országának nem elegendő „a puszta beszéd”, végleges, jogilag kötelező erejű megállapodások kellenek.
Brüsszel már készül rá, hogy sokat drágulhat Európában az élelmiszer. A következő évek kulcskérdése, elüldözi-e Európa az állattartókat?
Nem kell szerinte megszavazni, elég, ha nem emel Magyarország vétót.
A republikánus elnökjelölt ezúttal sem hazudtolta meg magát.
Két fő célja lesz az eseménynek.
Ursula von der Leyen az elmúlt bő fél évben sem igazán találta meg a közös hangot a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplőivel.
A tábor a párbeszéd terepe, a magyar–román és magyar–magyar párbeszédé.
Az is kiderült, Magyar Péter mivel fog foglalkozni.
A Párbeszéd megújulásról beszél, miközben a DK és az MSZP nélkül sehol nem lennének.
Együtt már nincs, az MSZP most tűnik el végleg, a kérdés, hogy a Feri mindent túlél az erősebb, vagy ez.
Szerinte a Párbeszédből matrica lett.
A bíróság által kirendelt szakértő tett pontot az ügy végére.
Az amerikai nagykövet igyekezett „különböző nézőpontokat képviselő” személyeket egy asztalhoz ültetni.
A 11 pontból ötben már sikerült megállapodni.
A Fradi elnöke azt is megmutatta, hogy a politikus hol tudja letenni a kerékpárját.
Perjés Gábor párbeszédes politikus volt a mozgalom hivatalos képviselője, az ő lakcímére jegyezték be azt, ő volt az ominózus számla befizetője, és ő mutatta be az adományládákról készült jegyzőkönyveket a számlakezelő banknak.
Arra hívta fel az Európai Unió és a NATO „józan politikusait”, lássák be, zsákutcába vezet a háború, amelyet a Zelenszkij-rezsim által vívnak Oroszország ellen.
Kívánom, hogy az a mosoly, amelyet kiváló strasburgi beszédében említett, a halál órájában valóban ott legyen majd az arcán.